KARAFIATH COACHING

Karafiáth Balázs kedvenc tengerpartja Costa Ricán van, épp azon a félszigeten, ahol Dan Buettner is kereste a hosszú, derűs élet titkát. (Buettner könyvet is írt róla, amiből aztán Netflix-sorozat is lett.) Az amerikai író, újságíró szerint Nicoya a világ egyik kék zónája, ahol szokatlanul sokan élnek szokatlanul sokáig és egészségesen.

Ez is lehet az oka, hogy egy ideje a Szilícium-völgyi amerikai milliárdosoknak is a nicoyai Nosara a maguk Káli-medencéje, szép számmal vásárolnak ott méregdrága parti villákat. Mellettük viszont él, de legalábbis rendszeresen előfordul egy nemzetközi hippi közösség is a félsziget nyugati tengerpartján. Egyikük Balázs, a Brave Earth nevű kolónia társalapítója.

Ő se született hippinek, és huszonévesen messze nem törődött annyit a lelki békéjével, mentális szükségleteivel, mint mostanában. A 90-es években Gerendai Károllyal és társaival ott volt a Sziget Fesztivál alapítói között, majd néhány év múlva kiszállt, önálló céget épített Carnation néven, azt felfuttatta, kívülről nézve irigylésre méltó sikereket halmozott.

„Abban a kapitalista programban voltam, ami valójában nem szolgálja a magasabb éned, nem szolgálja a lelked, de mivel mindenki ebben a hipnózisban van, ezért ez jónak és természetesnek tűnik” – mondja a mából. Aztán megébredt, és harminc körül elengedte a CEO-ságot. „Adtam az egómnak egy nagyon kemény pofont, de utólag ezt mindenkinek receptre írnám fel.”

Könnyűnek hangzik, de nem volt az. Depressziós lett, volt, hogy nem bírt felkelni, azt érezte, hogy annak se volt értelme, ami korábban volt, de annak sincs, ami akkor van. Aztán lassan tisztult a kép, mind jobban feltérképezte saját magát, elemezgette a traumáit, majd beült egyedül a Tabán moziba, és megnézte Fliegauf Benedek Feldmár Andrásról forgatott filmjét (Van-e élet a halál előtt? – a szerk.). „Úgy jöttem ki a moziból, hogy na, ez az ember lehet, hogy tudna nekem segíteni.”

Végül tényleg Feldmár volt a fordulópont, de kanadai találkozásukig még eltelt pár év. Kijárt egy doktori iskolát, lett egy újabb – memetikai marketinggel és márkakutatással foglalkozó – cége Mérő László matematikussal, és elnyert egy ösztöndíjat a Yale Egyetemen. Kicsit húzta még az időt és gyűjtötte a bátorságot, hogy aztán belevesse magát Feldmár kéthetes intenzív terápiájába.

„Csomó minden feljött a tudatalattimból, amiről nem is tudtam, hogy ott van” – mondja arról a néhány napról, ami után nem sokkal maga mögött hagyta az addigi klasszikus üzleti karrierépítést. Pedig Amerikában is jöttek a lehetőségek. Lett volna befektető, aki beáll friss cégük mögé, és dolgoztak nagy óriásoknak, például a Coca Colának.

De épp az ilyen munkák hozták az újabb csalódásokat, kiábrándulást és üzleti ráébredést, amiről ma azt mondja: „Nagyon komoly és régi illúzióban voltam, amikor azt hittem, hogy a nagy cégek a jót szolgálják.” És akkor megint felhívta Feldmár Andrást, és végképp elindult abba az irányba, ahová ma is tart.

Hogy hogyan kapcsolódik mindez a longevity-hez? A hosszú derűs élet egyik alkotóeleme pont az, amit Balázs keresett, és amit ma beszélgetésünk alatt a leggyakrabban emleget: a purpose révén. Angol nyelvterületen purpose, a távoli Japánban ikigai, idehaza életcél, Nicoyában plan de vida – Balázs rájött, hogy egész életében nagyon erős „purpose-hiánya” volt, amit korábbi életformája nem megoldani segített, hanem elleplezni.

„Hányszor halljuk azt életünkben, hogy a munkának nehéznek kell lennie. Hogy no pain, no gain. Hogy ha nem harcoltál meg érte, akkor az nem ér semmit. Hogy szenvedés árán lesz jó, és ha nem szenvedtél érte, akkor az nem elég. Vannak ezek a szlogenek, amik csak arra jók, hogy a rendszer fennmaradjon, és nem vesszük észre, hogy egészen ki van fordulva a világunk.”

Pedig szerinte nem kell szenvedés, se fájdalom. „Meg kell találni a folyónkat, azon kell evezni, lefelé. Szépen menj arra, amerre a belső hívásod visz, és arra könnyű lesz  menni.”

Ezt ma már nemcsak magának tanítja, hanem rendszeres elvonulásokat szervez kiégett vagy csak útkereső cégvezetőknek, üzletembereknek, kreatív vagy segítő szakmában dolgozóknak, valójában bárkinek, aki fogékony arra, amit tőle hall, vagy csak azt érzi, hogy valahogy nincs a helyén. Intuitív és impulzív ember, általában ráérez arra, hogy kivel tud jól együttműködni, és könnyen meg is tudja őt győzni, hogy neki is jó lesz.

A Brave Earth is a magafajta PhD-s világpolgár, civilizált nomádok törzse (sokat elárul, hogy az alapötlet a nevadai Burning Man fesztiválon pattant ki évekkel korábban), egy „élő laboratórium”, ahogy magukat nevezik. Mostanra egy komplett falut építettek a harminchektáros buja területen – az esőerdő mélyén bungalók vannak, körülöttük sűrű növényzet, természetes, vulkáni, termálvizes medencék, de számon tartanak egy házi lajhárt, és nem mellesleg kifogástalanul működik az áram, az internet és a hitelkártya-leolvasó.

Néhány törzstag állandóan ott lakik, mások – mint Balázs – évi néhány hetet töltenek ott, és sok mindent kipróbálnak. Bionikával, biomimikrivel (hogy emberi közösségben is működnek-e a természetből, az állatvilágból átemelt létfenntartási példák), biodinamikus gazdálkodással, miközben szálláshelyet üzemeltetnek és például elvonulásokat szerveznek.

Balázs általában februárban visz oda csoportokat, az idei volt a harmadik év, hogy egy amerikai coach barátjával és immár egy jógatanárral kiegészülve adta át annak az üzenetét, hogy „ki lehet lépni a modern kapitalizmus törvényeiből, és hogy mindenki dönthet úgy, hogy elkezdi életének második felét”.

Mióta ez vele megtörtént, minden fronton nyugodtabban és tudatosabban éli az életét. Ahová tud, biciklivel jár, napi egy–másfél órát gyalogol (rászokott a közbeni telefonálásra, ha el kell valamit intéznie), és követi a „faék egyszerű” időszakos böjtöt. Tej-, glutén- és cukormentesen táplálkozik, húst egyre ritkábban eszik („úgy érzem, már megettem annyit, amennyit meg akartam enni, most már minőségileg akarok élni”), leadott húsz kilót, és hét órát rendesen alszik. „Aki nincs a mátrixban, az jól alszik – mondja –, ha nem csinálsz olyan dolgokat nappal, amitől ne aludnál éjjel, az egy longevity recept.”

Másik személyes kék zónája Monoszló (hol máshol: a Káli-medencében), a nyarakat húsz éve ott tölti egy átépített régi vincellérházban a hegyoldalban. Onnan szervezi tréningjeit és elvonulásait – a következőt a Börzsönyben, a Nagyoroszi melletti Wenckheim-vadászkastélyban –, vagy készül fel például denveri elvonulásokra, mert időnként Colorado államban és Californiában is dolgozik.

Amikor pedig nincs munka és nem is nyolcéves kislányával beszélget („rengeteget tanít nekem”), akkor egy „férfikör” tagjaival mennek bele az élet dolgaiba. Ez nem egy régi baráti társaság, inkább érdeklődő haverok haverjai hozták össze, most éppen nyolcan vannak. Rendszeresen találkoznak egy 4-5 órás mély beszélgetésre, hogy átbeszéljék, mi van a férfi létükben például a párkapcsolatukban.

Balázs élő cáfolata annak, hogy a férfiak ne szeretnék a lelküket kitárni, legfeljebb az nem adatik meg mindenkinek, hogy Dan Buettnerrel is filozofáljanak az élet értelmén. Vele tényleg megtörtént, egy kötetlen vacsora alatt a kedvenc tengerpartján, Nosarán. Mi volt a fő témájuk? Hát, a purpose. (Forbes)

Egykori Sziget-alapító: Van egy törzsem Costa Ricán!

Karafiáth Balázs, a Sziget és néhány sikeres startup társalapítója egy ideje Kaliforniában és Pesten épít céget, évente néhány hétre pedig beveszi magát egy bambuszbungalóba a közép-amerikai esőerdő közepében. A bionika és a biodinamika talaján élő és gazdálkodó neotörzsének sokdiplomás, multikulti tagjaival termeszti a kakaóbabot, keresi az utat a természethez és a kiutat a globális klímaválságból. Elvonulás hippi álmokkal és szélessávú internettel.

Vezetők, akik nem csak az üzlet miatt kelnek útra – és nem csak élményekkel térnek haza. Forbes CEO Trip – 3. rész. Írta Fekete Emese.

„Hihetetlen hely. Két nap után lemosódik rólad a stressz és minden para, bekerülsz egy más tudatállapotba. A bungalónk a hegy tetején a dzsungelben van, a reggelihez 1 kilométeren át egy tanösvényen vezet az út. Megtanulsz mindent a flóráról, faunáról még az első kávé előtt.”

Karafiáth Balázs (45) egy kicsit mindig kilógott a mainstream üzletemberek közül. Az egyetem (Corvinus, később Yale) közben és után több sikeres startup társalapítója volt: Gerendai Károllyal együtt indították a Sziget Fesztivált (Balázst akkor még Szekfű Balázsnak hívták), társalapítója volt a Carnation nevezetű online marketing- és médiaügynökségnek, a kétezres években pedig Mérő László matematikussal épített vállalkozást Darwin’s Evolution Marketing néven. Közben mémtudományból doktorált, és saját útkeresése részeként kipróbált többféle terápiát. Egy ideje már a helyén érzi magát, „lélekjelenlét coachként” a tudatos vezetésben segít menedzsereknek – mindezt Budapestről és San Franciscóból teszi.

Legfiatalabb cégét (Purpose&Play) Kaliforniában alapította (saját életfilozófiáját is valahogy így lehetne tömöríteni), és miközben a világ két pontja között ingázik, egyre többször útba ejti azt a bizonyos dzsungelt és benne a bungalót Costa Ricán. Nem csak azért, mert a közép-amerikai állam a világ egyik legboldogabb országa (Dániáét közelítő várható élettartammal, magyarországi árakkal, hadsereg nélkül, kitömött oktatási és egészségügyi büdzsével), hanem, mert Balázs tagja lett egy ottani törzsnek.

Igen, egy, a dzsungel közepén, bambuszházakban élő, biogazdálkodást folytató, több diplomával és szélessávú nettel ellátott neotörzsnek.

Brave Earth

A Brave Earth (ezt a nevet választotta magának a törzs) gyökerei a Yale-ig, illetve a nevadai sivatagig nyúlnak vissza. Az egyetemen „szenzációs arcok” voltak Balázs csoporttársai, ott volt például a Costa Rica-i pénzügyminiszter (David Fuentes Ramirez), vagy egy indiai és nigériai felmenőkkel bíró, Vancouverben felnőtt amerikai srác, aki „tisztára úgy néz ki, mint egy núbiai herceg”. Balázs az előbbinek köszönhetően járt először Costa Ricán, utóbbinak hála pedig eljutott a világ talán legextrémebb fesztiváljára, a Burning Man-re, ahol megismerte a későbbi törzs több tagját.

„I’m your Burning Man sherpa, we are going to the desert” – mondta egy ponton Alnoor Ladha (egy évvel ezelőttig a Greenpeace igazgatósági tagja), és Balázs ott találta magát a sivatag közepén, egy Szigetnyi tömeg, 70-80 ezer ember társaságában, nappal negyvenplusz, éjjel plusznulla fokban. A Burning Man (amit azért hívnak így, mert a fesztivál végén közösen elégetnek egy hatalmas emberalakú szalmabábut) eleve vonzza a harmadik évezred hippijeit – annyira nem meglepő, hogy a Brave Earth alapötlete is itt fogant.

Mint minden neotörzset, ezt is valamilyen közösen kiválasztott, közösen vallott gondolat szervezi egységbe. Az alapötlet az volt, hogy hozzanak létre egy olyan közösséget, amelyben az együttélés egyben egy dokumentált kísérlet a kilépésre a modern kapitalizmus törvényeiből.

A kísérlet egy fontos alappillére a bionika (biomimikri), vagyis olyan mintákat próbálnak követni, amelyek a természetben (állatvilágban) maguktól működnek. A dzsungelbe tervezett épületek dizájnját például a természeti ihleti: lesznek óriási levélformájú háztetők, amelyek majd pont úgy védenek a sok csapadék ellen, ahogyan az esőerdőkben eleve előforduló növények jókora levelei is teszik.

A másik vezérelv a fenntarthatóság és a biogazdálkodás: úgy megművelni a földet, hogy az hosszú távon is termő maradjon. Itt Rudolf Steiner (nem mellesleg a Waldorf-iskolák atyja) biodinamikus módszerei az irányadók, a kísérleti terep pedig a törzs bázisa Costa Ricán. A gazdálkodás – főleg kakaóbab termesztés – egy 90 hektáros területen zajlik, aminek egy részét körülbelül másfél éve vásárolták meg a törzs tagjai, köztük Balázs.

Costa Ricán januártól áprilisig a legkellemesebb az élet, Balázsék (feleségével és immár 2 éves kislányával) legszívesebben a magyar télből utaznak oda. „Tavalyelőtt télen is ott voltunk a tengerparton, és lejött hozzánk a törzs nagy része. Megbeszéltük, hogy belevágunk” – mondja Balázs, aki idén februárban is ott töltött egy hetet.

Létrehoztak egy rt.-t (így lehet legálisan földet venni Costa Ricán), majd körülbelül tizenöten fejenként 50 ezer dollárral (durván 12 millió forint) beszálltak, összedobták a szükséges tőkét.

„Senki nem úgy képzelte, hogy mostantól csak kasza-kapa” – a Brave Earth tagjai a buja természetben ötvözik a törzsi kultúrát a 21. századi technológiával

A pénz nagy része a farm megvásárlására ment el (400 ezer dollár), ami a földterületen kívül 5 bungalót (eco lodge szálláshelyeket), egy közös helyiséget és egy konyhát jelent, szabad hozzáféréssel a szomszédos étteremhez, medencéhez, jacuzzihoz. És természetesen alapfelszereltség a szélessávú internet is, hiszen a csapatból „senki nem úgy képzelte, hogy mostantól csak kasza-kapa”.

Globális törzsük tagjai – egy arab származású francia, de most Peruban tanuló ayahuasca sámán, egy New York-i alkalmazott művész, egy energiagyógyító angol lány, egy ayurvéda orvospár, klímakutató és még néhány izgalmas figura – ugyanis nem akar kivonulni a világból, csak megpróbálják valahogy közelíteni egymáshoz a törzsi kultúrát és a 2000-es évek technológiáját.

„Indulgent gypsy-k vagyunk” – fogalmaz Balázs –, olyan modern hippik, akik egy jobb világról álmodnak, a maguk módján tenni is akarnak érte, de ehhez a saját beágyazottságukat, networkjüket is használják. Ez net nélkül nem megy.

Mint ahogy a pénz sem kikerülhető. Komoly ütközőpont ez amúgy a törzsön belül:

hogy fér meg ez a kultúra – amely a kapitalista világ peremén próbál természetközeli ősi módon létezni – a kapitalista világgal, amelyben a fő értékmérő a pénz?

Balázs erről azt vallja: „elvekben nem tud erősebb lenni a kapitalista felfogás, de az építkezés pénzbe kerül”. Márpedig sok fejlesztési tervük van, most éppen helyi szakemberek bambuszházikókat ácsolnak, a bambuszfeldolgozó üzem már áll.

Bambuszból errefelé nincs hiány, már épült egy bambuszmegmunkáló üzem, és az összes háznak is ez az alapanyaga

C tervnek se rossz

A terv nagyjából összeállt: a fő tevékenység a kakaóbab lesz (csokoládé alapanyagnak, mert a klímaváltozás miatt néhány éven belül nagy termőterületek szorulhatnak ki a világon és komoly csokihiány jöhet), de emellett a törzs tagjai mindenféle elvonulásokat (retreateket) szervezhetnek majd a farmra.

Jóga, önfejlesztés, bármilyen tematika szóba jöhet – Amerikában nagy a kereslet erre a műfajra, és Costa Rica már most nagyon népszerű célpont –, ezért is épülnek az újabb bambuszházak.

„Ez nekünk nem klasszikus befektetés. Olyan pénz, amit akár el is bukhatunk, de örülünk, ha bejön.”

Balázsék a lányuknak vették a földterületet, és bár ma még rövid időkre mennek oda, három év múlva lesz mindenkinek háza, helye. „Az ökobungalók mellé mindenkinek épül a saját háza, és jó érzés, hogy már nem csak B tervünk van (Amerika), hanem C is. Ha a klímaváltozás miatt muszáj lesz: költözünk Costa Ricára.”

A farm közvetlenül a Bosque Eterno de los Niños (Gyerekek örökkévaló őserdeje) szomszédságában fekszik, ami arról híres, hogy a dzsungelt féltő svéd iskolások adományaiból vált Közép-Amerika legnagyobb magánkézben lévő természetvédelmi területévé. Costa Rica fővárosa, San José 2-3 órányi autóútra van

Budapestről Costa Ricára (San Joséba) néhány évvel ezelőttig szinte csak Madridból lehetett eljutni, jó drágán. Körülbelül két éve azonban megszaporodtak a lehetőségek, már van repülőjárat Zürichből, Londonból, Frankfurtból és Párizsból is. Egy oda-vissza repülőjegy körülbelül 250-300 ezer forintba kerül.

A repülőút Nyugat-Európából 11-12 óráig tart. Costa Rica nem variál az óraátállítással, így télen 7, nyáron 8 óra az időeltolódás Budapesthez képest. Mivel az ország közel van az Egyenlítőhöz, a Nap szinte egész évben reggel 6-kor kel fel, és este 6-kor nyugszik le. Balázs ezt külön értékeli: “hihetetlenül egészséges ritmust ad az ember életének”.

KÉT ÉVIG EGY HÁRSFÁT NÉZTEM

FULL GŐZZEL DOLGOZTAK AZ ŐRANGYALAI KARAFIÁTH BALÁZSNAK, AMIKOR A KÉTEZRES ÉVEK ELEJÉN, MÁR SIKERES ÜZLETEMBERKÉNT ELKEZDTE KOMOLYAN FESZEGETNI A HATÁRAIT. ELŐBB MONTE CARLO KÜLVÁROSÁRA ZUHANT RÁ, AZTÁN, AMIKOR EGY ÓBUDAI ÉPÍTKEZÉSEN A FÖLDBŐL KIÁLLÓ BETONVASAK KÖZÜL MÁR A MENTŐK KANALAZTÁK ÖSSZE, KÉNYTELEN VOLT BELÁTNI, HOGY A KITELJESEDÉSHEZ ÉS AZ ÖNMEGVALÓSÍTÁSHOZ NEM FELTÉTLENÜL A SIKLÓERNYŐZÉS A LEGCÉLRAVEZETŐBB ÚT. - PORTRÉM A FORBES 2016 JANUÁRI SZÁMÁBAN

Nyugalmat és harmóniát áraszt, ami – akik ismerték őt korábban, megerősíthetik – nem tartozott a legfontosabb erősségei közé. A kiegyensúlyozottságát egyből próbára is teszem, amikor a megbeszélt interjúidőpontnál bő húsz perccel később érkezem. „Én is a dugóban álltam, csak én időben elindultam ” – nevet a telefonba olyan hangsúllyal, amiből egyértelműen kicseng, hogy sokkal keményebben kéne próbálkoznom ahhoz, hogy kibillentsem a nyugalmából.

A Feldmár-évek

A kétezres évek közepén azonban még csak azt tudta, hogy bár a cégei sikeresek, ez őt nem teszi boldoggá. Kapóra jött a lehetőség, hogy egy közös ismerősön keresztül találkozhatott Feldmár Andrással, akivel aztán 2006-tól kezdődően terapeuta-páciens viszonyban dolgoztak több évig együtt. A közös munka jobbára skype-on, kisebb részben személyesen folyt, bizonyos esetekben pedig a hazai orvostudomány szempontjából unorthodoxnak számító módszertant is alkalmaztak. „Ami pénzt kerestem, annak egy jó részét arra költöttem, hogy egy elég kemény folyamatban újra összerakjam az életem sztoriját” – mondja Karafiáth Balázs.

Amikor aztán hazajött – 2006-2007-ben ösztöndíjjal a Yale-en tanult – úgy döntött, hogy a legnagyobb problémája az élet tempója, és hogy további belassulásra van szüksége. Feldmár egyik sokat hangoztatott metaforáját kölcsönvéve az ember olyan gyorsan halad, hogy egy idő után észre sem veszi, hogy vannak kanyarok és elágazások, ahol esetleg másfelé is lehetne menni. „Mivel a cégem a távollétemben is jól működött, úgy gondoltam, hogy mi lenne, ha nem mennék vissza dolgozni – ez pedig oda vezetett, hogy leköltöztem a Balaton-felvidékre, ahol kis túlzással egy hársfát néztem körülbelül két évig” – meséli a letisztulás következő lépcsőfokáról Karafiáth Balázs.

A folyamat persze nem volt minden elemében lassú és kényelmes. Rengeteg dolog volt, amivel szembe kellett nézni, amit ki kellett rakni az asztalra. Feldmár tanácsára igyekezett úgy megosztani a gondolatait és a megéléseit a közvetlen környezetével, például a szüleivel, hogy attól nem várt sem változást, sem hatást vagy új információt – egyszerűen az elmondás aktusa volt a cél.

„A környezetem alapvetően meglepetéssel és támogatással válaszolt. Én pedig rengeteg embertől bocsánatot kértem, akikről azt sem tudtam akkoriban, hogy megbántottam őket, hiszen mivel a szeretet koncepciója ismeretlen volt előttem, korábban teljesen más tényezőkre építettem a kapcsolataimat és éltem az életem.”

Szülői hipnózis

A Feldmárral való közös munka után Karafiáth Balázs egy San Franciscó-i pszichoterapeutával, Howard Teich-kel folytatta az önismereti utazást, akivel a páciensi viszony idővel mester-tanítvány viszonnyá alakult át. És bár a befektetett energia lassan elkezdte meghozni a gyümölcsét, egy csomó helyen még továbbra is kérdőjelek maradtak benne. „Oké, ezt most mind értettük, ezt már mind tudjuk, de akkor mi következik mindebből? Nem értettem, hogy miért megy folyamatosan egy negatív duma a fejemben arról, hogy milyen lusta meg semmirekellő vagyok, amikor a tények nem ezt mutatják” – fogalmaz Karafiáth Balázs, aki erre a kérdésére kapta válaszul a hipnoterápia módszertanát. „Előző télen olvastam Bruce Lipton könyvét, aki arról beszél, hogy kettő és hétéves korunk között az agyunk egy hipnózis-szerű állapotban van, ahol összemosódik az álom és a valóság, és ami akkor jön felénk, az velünk marad, bevésődik, és egész életünkre egy ’a világ ilyen’ feliratú dobozba kerül.”

A probléma eszerint az elmélet szerint az, hogy amíg a törzsi kultúrák a világ viszonylag színes és összetett képét adják a törzsben felnövőknek, addig egy egyedülálló szülő vagy akár egy nukleáris család is jelentősen lekorlátozza, hogy milyennek és milyen szűrőn keresztül ismeri meg a gyermek a környezetét: a szülők világképe, világlátása, attitűdje mintegy belehipnotizálódik a gyerekbe. Az elmélet szerint az egyetlen módja, hogy valaki megváltoztassa ezeket a beégéseket, ha visszamegy abba a tudatállapotba, ahol ezek a „szalagok” bevésődtek, és következésképpen, ahol felülírhatók.

Balázs számára ez lett a kulcsa a belső hangokkal való kibékülésnek és a negativ külső hangok kizárásának. Minthogy pedig ez a belső monológ a teljes attitűdre, ezáltal a viselkedésre is komoly hatással van, a változás drámai mértékű volt. A módszertan pedig annyira meggyőzte Karafiáth Balázst, hogy páciensből egyből tanítvány lett, a féléves tanfolyam végeztével pedig elkezdhetett hipnoterapeutaként praktizálni.

„Sajnos Freud óta sokan félnek a tudatalattitól, azt gondolják, hogy ott a rossz dolgok vannak” – mondja, hozzátéve, hogy ez a félelem azért indokolatlan, mert aki már felismeri, hogy problémája van, amit meg kell oldania, és ezért elmegy egy kezelésre, az már önmagában azt jelzi, hogy alapvetően rendben van a felnőtt énje.

A tanfolyam idén márciusban – csaknem tíz évvel az útkeresés kezdete után – ért véget, Karafiáth Balázs azóta Amerikában hipnoterapeutaként, Magyarországon pedig – mivel a hipnoterápia egy 1932-as törvény értelmében orvosi felhasználásra van korlátozva – coach-ként dolgozik. „Ezek a dolgok egyébként nagyon gyorsan helyrerakhatók. Ha egyből a hipnoterápiával kezdtem volna, akkor nem tíz, hanem fél év alatt jutok el ugyaneddig” – mondja arra utalva, hogy mostanra végre jól érzi magát a bőrében.

Mindez pedig kiegészül azzal, hogy idén megházasodott, most pedig a feleségével az első gyermekük születésének apropóján töltenek Magyarországon néhány hónapot. Biztos ami biztos, azért megkérdezem, hogy egy tizes skálán mennyire érzi a helyén magát. „Tíz” – vágja rá gondolkodás nélkül, aztán elbizonytalanodik. „Rettenetes idő van, legyen inkább kilenc és fél!”

Balla Zsolt – FORBES

SzekfŰBŐL KarafiÁth

Balázs számára az önazonossághoz vezető út egyik fontos lépése volt, amikor öt évvel ezelőtt megváltoztatta a nevét. „Régi atyai családnevemet vettem vissza” – mondja. „Karafiát néven élt a családunk a Brno melletti Jimramovban, az őseim 1824-ben szekéren jöttek át Budára, és hozzátettek egy h-t a nevükhöz.” A Szekfű nevet az apja vette fel, de Balázs valahogy soha nem érezte sajátjának. „Amikor egy barátom példáján felbuzdulva úgy döntöttem, hogy visszaváltoztatom a családnevemet, elkértem atyámtól az ő névváltoztatós papirját. A dátuma 1972 május, ami azt jelenti, hogy Karafiáthként fogantam és Szekfűként születtem. Azonnal összeállt a kép, hogy miért éreztem ezt a nevet idegennek” – mondja.